Ki az a Balassa Andrea, és miért bízhatsz meg benne?

Ha kíváncsi vagy, ki is a Balassa Andrea, miért rendelkezik olyan tudással, ami segíthet neked, akkor jó helyen jársz! Végy magad mellé egy forró teát, vagy kávét, és mellé elmesélem a történetemet. Lesz benne több izgalmas tanulság, amit talán te is tudsz hasznosítani.

Miért írtam meg ezt a nem túl rövid bemutatkozást? És egyáltalán miért kellene elolvasnod?

Két oka is lehet annak, hogy érdemes ezzel az idődet töltened:

Ha újonnan találkozol velem, akkor teljesen rendben van, ha bizalmatlan vagy velem szemben. Talán érdekel valamelyik képzésem, vagy ajánlatom, netán csak vacillálsz … Ki az a Balassa Andrea, és miért tudna nekem bármi hasznosat mondani? – merülhet fel benned teljesen jogosan ez a kérdés. Fusd át a történetemet, és utána döntsd el magad, lehet-e nálam bármi olyan tapasztalat, amivel hozzá tudok járulni az életedhez.

Ha most indulsz a meditáció és vagy az önismeret útján, akkor inspiráló és tanulságos lehet a történetem. Én magam is rajongásig szerettem, és még a mai napig is szeretem olvasni az ilyen történeteket, regényeket. Engem motiválnak, lelkesítenek. Abban bízom, ezzel téged is tudlak inspirálni.

Jó szórakozást kívánok a cikkhez. Bizonyosan lesznek benne tanulságos és időnként talán szívszorító történetek is.

Indulás a gyerek pszichiátertől, avagy mi köze a rendszeres ájulásaimnak ahhoz, hogy szeretem most is a terápiát?

Kicsit régről indítok, de megéri, meglátod. A napokban jöttem rá, hogy már 8 éves koromban is gyerekpszichiáterhez jártam, 2 évig – tehát onnan ered az állandó igényem az önismereti fejlődésre. Történt egyszer általános iskola 2. osztályában, hogy kötelező volt az iskolában fogat mosni. Eddig még semmi érdekes, ugye? Még mindig bennem van a képe, ahogy egyik pillanatban a mosdó fölé hajolok fogmosás közben, nézve a mosdókagyló szögletes formáját, aztán a következő pillanatban már a hideg kövön fekszem, kótyagos a fejem, és rettentő távolról hallom a hangokat. Így kezdődött.

Ezt követően hihetetlen sokszor ájultam el. A lehető legváratlanabb, és leglehetetlenebb helyzetekben. Már 18 elmúltam, és már Budapesten éltem, amikor emlékszem, rettegtem a metró mozgólépcsőjén lefelé haladva, csak itt el ne ájuljak, mert akkor odalenn a lépcső vasfogai begyűrnek, az emberek kirabolnak, stb.

Soha, senki nem jött rá, mi lehetett az oka. Hiába jártam orvosokhoz, vérvizsgálatra, vagy a pszichiáter nénihez. Az maradt bennem, hogy 2 év után azért engedett el a gyerekpszichiáter, mert fogalma sem volt, miért következnek be ezek, és hogyan tudna segíteni. Cserébe viszont jókat beszélgettünk, játszottunk, rajzoltunk. Talán még élveztem is.

Hogyan indultam el 16 évesen a tudatosodás útján az önmegfigyeléssel?

Ez az ájulásos korszakom meglehetősen sokáig tartott, már 30 is elmúltam, amióta megszűntek, és már csak vérvételnél esek össze, de azt is egyre ritkábban.

Talán 16 lehettem, amikor kitaláltam, ezzel kezdeni kell valamit. És olvastam is, hogy minden egyes ájulással agysejtek milliói halnak el. Ez volt az egyik motivációm a változtatásra. Nem akartam elbutulni! A másik, hogy rémes volt az öntudatlan állapot. Rendkívüli módon zavart. Sosem tudtam, ki talál rám, mit tesz velem abban az állapotban, hol ütöm meg magam, stb. Tehát tele voltam félelemmel. Azt hiszem, mélyen akkor döntöttem el, ha törik, ha szakad, márpedig én növelem a tudatosságomat, és megszüntetem az ájulást.

Mit tettem, amivel meggyógyítottam magam, és egyúttal egyre tudatosabb lettem?

Először elkezdtem figyelni magamat. Mikor következik be az ájulás, mi a kiváltó oka. Többségében rájöttem, és megpróbáltam elkerülni ezeket, de nem mindig sikerült.

Következő lépés az volt, hogy elkezdtem figyelni, mikortól észlelem az ájulást. Mi az a momentum, amire még emlékszem, mielőtt bekövetkezik az öntudatlan állapot. A figyelem hatására egyre korábban és korábban ismertem fel, majd idővel már észleltem is magamon a tüneteket. – Egy kicsit előreugorva, ez a technika később is jól jött nekem a dühöm kezelésénél.

Így egyre hamarabb ismertem fel, közeledik az ájulás. És ha tehettem gyorsan lefeküdtem, biztosítva ezzel, hogy biztonságban legyen a testem, amíg öntudatlan vagyok.

Ezt olyan tökélyre fejlesztettem, hogy egyszer, amikor bejelentettem a volt férjemnek, én most elájulok, természetesen azt hitte, viccelek. De nem. És a karjába omlottam. Akkor egy életre megtanulta, nem mondok ilyet viccből.

Következő kérdés az volt, hogyan szüntethetem meg? Őszinte leszek, erre nem biztos, hogy tudok egy ilyen útmutatót adni. Az biztos, hogy egyre korábban ismertem fel a tüneteket, és ha tehettem, megállítottam ilyen-olyan eszközökkel (hidegvíz ivással, hideg levegővel, cukorkával, stb.)  Ma már elmondhatom, legalább 10 éve is megvan, de lehet, hogy még több is, hogy összeestem volna. Így ez egy sikertörténet. 😉

Kezdeti lépések az önismereti utamon

Ez is gyerekkoromban indult, pontosabban az Édesanyámtól. Gyerekként elég rossz emberismerő voltam, és rá is fáztam jó párszor. Mindig azt mondogatta nekem, ismerd meg magad, megismered a világot!

Nem tudom, mennyire volt ebben tudatos, de nagyon igaza lett. Még önismereti könyvekben is olvastam ezt az utasítást. És persze, az első önismereti könyvet is tőle kaptam. Rendkívül hálás vagyok ezért a mondatáért, sajnos már nem tudom elmondani neki L

Így amikor egyetemistaként lehetőségem volt kommunikációs és önismereti tréningekre eljutni, sosem haboztam jelentkezni rájuk, és ha kellett – ritkán, de azért néha kellett fizetni érte – akkor is elmentem. Egyszer összeszámoltam, egyetemistaként negyed-ötöd évben 7 tréningen vettem részt: pl. kommunikáció I – II., önismereti, hatalom-befolyás, stresszkezelés, stb. Szerintem az összes, számunkra elérhető tréningre elmentem.

Volt, hogy nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, egészen mást látnak bennem a többiek, mint amit én magamban. Volt, hogy egy tréner törte össze a magamról alkotott képemet. Szerencsére nagyon profi volt, és segített felállni belőle, és megérteni néhány téves működésemet. Hát így kezdődött.

Hogyan is indult az én meditációs történetem?

Mielőtt ebbe belevágok, el kell mondanom neked, hogy meglehetősen nehéz gyermekkorom és fiatal felnőtt éveim voltak. Szüleim elváltak. És mindig én voltam a tűzvonalban közöttük. Édesanyám idővel sajnos az alkohol rabja lett, és a delírium elől az öngyilkosságba menekült. Egyetemista voltam.

Hogy miért mondom el? Nem, nem azért, hogy sajnálj. Hanem azért, hogy érezd, tényleg nem volt egyszerű. Ezen kívül van pár év önmunka és terápia abban, hogy ezt így nyíltan ki tudom mondani. És mégis, azt kell mondanom, ennek köszönhettem, hogy az lettem, aki vagyok. Aki annyira változni, változtatni akart az életén, hogy ezért folyamatosan kereste a lehetőségeket az önfejlődésre, kijönni a családi mintákból. És hogy megnyugtassalak, nem lettem sem alkoholista, sem antialkoholista – ez ugyanis ugyanannak a dolognak a két vége. Engem az alkohol hidegen hagy. Ha megkínálnak, megiszom, de amúgy nem hiányzik. Tehát egészséges a kapcsolatom vele. Ezt Eric Berne Sorskönyvének köszönhetem, segített kijönni néhány játszmámból.

És van még egy fontos dolog, amit ennek a nehezített életnek köszönhetek. Magamtól rájöttem, hogyan tudnék másként tekinteni a nehézségeimre, mint hogy állandóan csak panaszkodjak, vagy sajnáljam magam miatta. Figyelni, melyik helyzet hányszor tér vissza – mert hát vannak visszatérőek is. És mit tanultam ezekből. Amióta ezt alkalmazom, ha van is nehéz helyzetem, és fölöttébb rosszul érzem magam benne, akkor is tudom, ha most nem is, de utólag rá fogok jönni miért volt erre szükségem.

Kezdeti bukdácsolás a meditáció irányába

Szóval, a nehéz kezdet után 30 éves koromban megérkezett az életembe az első ember, aki elindított a spiritualitás irányába. Könyvtárvezetőként elég nagy rálátása volt erre az irodalomra. Tőle kaptam a „Békés harcos útja” könyvet. Abban találkoztam először meditációs élmény leírással, és egyáltalán a spiritualitással.

A könyv olvasása során állandó AHA élményeim voltak amiatt, hogy én is így gondolkodom ezt is, azt is. És végre nem csudabogárnak érzem magam, hanem lám-lám, más is így gondolja ezeket a dolgokat, így látja a világot. Innentől indul az én tudatos spirituális fejlődésem.

Ezt csak azért osztom meg veled, hogy érezd, miért követtem aztán egy jó csomó helyre ezt a kedvenc könyvtárvezetőmet. Így amikor hívott egy spirituális blokkoldó festészetre, azonnal igent mondtam, habár azért elég furcsállottam ezt a megnevezést. 

Ott meditáltam először. Pontosabban, épp hogy nem meditáltam. Mert egyfolytában pörögtek a gondolataim, és képtelen voltam ellazulni, pláne semmit gondolni. Közben fájt a hátam, törte a fa szék a fenekemet. Szóval – finoman szólva – egyáltalán nem élveztem.

 Az ezt követő jó pár évben voltak még próbálkozásaim a meditációval – pontosan ugyanezzel az eredménnyel. És mondanom sem kell neked, egyre idegesebb lettem. Odáig jutottam, hogy elkönyveltem magamban, na, én vagyok az az ember, aki sohasem fog meditálni.

 Innen indultam.

Meglepődésem a zenés meditáción

Aztán megtörtént a csoda, legalábbis én így éltem meg. Kb. 20 éve Kassai Lajosnál, a lovas íjásznál voltam egy táborban. Ott volt Laár András is, aki az ebéd után tartott egy zenés meditációt. András egy réz fűtéscsövön zenélt – akkor építkezett. 😉 Számomra is hihetetlen módon, fantasztikus megélésben volt részem. Gyakorlatilag 20 másodperc alatt meditatív állapotba kerültem. És amíg zenélt, végig benne is maradtam J Ez volt az első találkozásom vele – mind Laár Andrással, mind a tényleges meditációval. Az élmény frenetikus volt. Ugyancsak meglepődtem, hogy mégiscsak tudok meditálni. Az előzmények ismeretében, te is érted, miért.

Új irányok – találkozásom a buddhizmussal és az önismereti meditációval

 Később, a 2000-es évek elején találkoztam egy buddhista Rinpochéval, tőle tanultam először a meditációról. Később persze még sok-sok buddhista tanítóval, rinpoche-val találkoztam, rengeteget tanultam tőlük.

Ugyanabban az időben csatlakoztam egy önismereti csoporthoz, ahol aztán elkezdtünk rendszeresen meditálni. Ezek az első élményeim a csoportosan és egyedül végzett vezetett és nem vezetett meditációkkal, melyekkel az önismeretünket fejlesztettük. Mivel kísérletezgetős volt a csapat, többféle gyakorlattípust is kipróbáltunk. Ekkoriban jó néhány évig naponta 3*10 percet meditáltunk egy előre egyeztetett időpontban, ahol épp voltunk, Hetente egyszer pedig a találkozások alkalmával együtt is meditáltunk, általában vezetett meditációt végezve. Csak hogy lássátok, elég komolyan ráfeküdtem erre a témára J Rengeteget fejlődtem ebben az időszakban, és lett egy reálisabb képem önmagamról. Megértettem, hogy a legtöbb betegséget magamnak okoztam azzal, hogy a dühömet magam ellen fordítottam, mivel bántani senkit sem akartam. Azt is ekkor értettem meg, hogy az önmagammal folytatott folyamatos belső párbeszéd is az oka a hihetetlen mennyiségű fejfájásomnak. És hogy bár bátornak, és erősnek tartanak mások, belül egyáltalán nem ez van. Talán látszik, tényleg rengeteget fejlődtem. Így ezen tapasztalatok birtokában, aztán azt hittem – szerintem jogosan, hogy végre! most már tudok meditálni.

Újabb fordulat, mégsem tudok meditálni

Magam sem gondoltam 10 éve, amikor találkoztam az Integral Tai Chi-val (rövidítve ITC), és teljesen beleszerettem, hogy ismét egy új irányba fordult az életem. Nem is volt kérdés számomra, hogy elmegyek az első ilyen tematikájú táborba, ami szembejött velem. Ebben a táborban az ITC mesterünkkel egyeztetett rendkívül sűrű meditációs programban volt részünk. Ott szembesített a táborvezető azzal, hogy amit a táborban – és egyébként egész addig csináltam, azt nem meditációnak hívják, hanem ücsörgésnek, mivel a gondolataim továbbra is pörögtek, és hát, ahogy ültem, az sem volt a legtökéletesebb.

Puff neki!, kidobtam 8 évet az életemből – mivel ennyi ideig jártam az önismereti csoportba. Mondanom sem kell, teljesen kiborultam. Rájöttem, hogy az elmúlt 8 évben csak azt hittem, hogy meditálok, de valójában nem azt csináltam. 8 évnyi gyakorlás – és teljesen fölöslegesen!

MEG AKAROK TANULNI MEDITÁLNI!

Ekkor született meg bennem a döntés, meg akarok tanulni meditálni! De most már tényleg! Azonnal elkezdtem keresni a lehetőségeket, de egy ideig sehogy sem jött össze, hogy eljussak egy számomra jónak tűnő meditációs képzésre. De kitartó voltam – ebben is.

Így végül 2012-ben végre sikerült eljutnom az Arany Hegy Alapítvány alapítói (Berki Renáta és Varga István) által tartott kezdő meditációs kurzusra. És ott végre 4,5 hónap alatt ténylegesen megtanultam meditálni. Pedig, tőlem teljesen szokatlan módon, abban az időszakban szétszórt és szétesett voltam. És még így is!

Teljesen belelkesültem, annyira eredményes volt számomra a képzés. Azonban a tananyag tömény volt, úgyhogy azzal a lendülettel beiratkoztam a következőre is, hogy még jobban megértsem az elméletet, és elmélyüljek a gyakorlatokban. Igazán lelkes és szorgalmas tanuló voltam J Hát igen, ami érdekel, abban nagyon is!

Mondanom sem kell, a második alkalommal már tőlem kérték el a jegyzeteimet a résztvevők. Olyannyira, hogy az oktatók inkább leellenőrizték, hogy tényleg megfelelő tartalmat adjak oda a többieknek 😉

A felkérés, legyek meditáció oktató

A két meditációs oktatóm nem sokkal ezt követően kiköltözött Indiába. És hogy valaki folytassa ezt az oktatói tevékenységüket, felkértek, folytassam a kezdő és haladó meditációs képzéseiket. Gondolom látták a lelkesedésemet, elkötelezettségemet a téma iránt.

Egy-egy A4-es oldalon átadták mind a kezdő, mind a haladó meditációs kurzusuk felépítését. Egy megbeszélés során, ahol ezt a tematikát átbeszéltük, arra kértek, a tananyagot formáljam magamra, töltsem fel olyan gyakorlatokkal, amelyeket gyakoroltam, nekem beváltak. Sok biztatást, segítséget és megerősítést kaptam tőlük. Nem is tudom elmondani, mennyire hálás vagyok érte és köszönöm ezt nekik. Mert bár a képzésen elmondták, hogy csak úgy tudsz a következő fokozatra lépni, és stabilizálni a tudásodat, ha a meglévőt megosztod másokkal – erről majd lesz szó a képzés vége felé. De azt, hogy ez mit is jelent valójában, azt csak a gyakorlat által értettem meg.

A kezdő meditációs kurzus kezdeti lépései és kialakulása

Sok munkám, saját élményű gyakorlásom van abban, mennyi és milyen elmélet és gyakorlat került bele. Kurzusról kurzusra fejlesztettem, teszteltem, csiszoltam mind az elméletet, mind a gyakorlatokat, hogy azok a sokféle típusú résztvevőhöz igazodjanak. Az volt a szándékom, hogy a lehető legjobb, legeredményesebb legyen a résztvevőknek, és amivel biztosan meg lehet tanulni meditálni, bárkinek. Értsd így, tényleg bárkinek. Hát így alakult ki a jelenlegi módszertan.

Ez a COVID-os időszak rámutatott arra, mennyire nagy szüksége van arra a tudásra az embereknek, amivel rendelkezem. Ezért fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljuttassam ezt az ismeretet, hogy ők is jobbá tegyék az életüket, hisz nekem már sikerült 😉

Eleinte egyáltalán nem akartam felvállalni, hogy én ilyet tudok. De sok-sok önmunkával eljutottam oda, hogy most már nyíltan felvállalom, igen, ez vagyok, ezt tudom! Jó érzés.

Hogyan tovább?

Természetesen itt nem áll meg a fejlődésem. Sőt, most úgy látom, a meditációs fejlődésben nincs plafon. Azaz mindig van tovább.

16 évnyi gyakorlás után visszaültem az iskolapadba, és megtanultam kezdő szintről a Vipassana meditációt. Azóta már voltam több ilyen típusú elvonuláson, és megértettem, miért beszélnek egyesek szuperlatívuszokban erről a meditációs típusról. Mondanom sem kell, nem az első elvonuláson jutottam el idáig, az ötödiken.

Aztán, a Vipassana tanárom hatására megtanultam a Théta Healinget, ami egy meditáción alapuló gyógyítás. Ma már konzulense vagyok ennek a módszernek, annyira beleszerettem.

További utam Deepak Chopra-hoz, Dr. Joe Dispenza-hoz vezettek. Így elmerültem a legújabb epigenetikai, kvantumfizikai tudományos ismeretekhez, amelyek a meditációval igen erősen összefüggnek. Na, de erről majd később számolok be.

Talán a fentiekből is kiviláglik, a meditációs gyakorlás a mindennapi életem részévé vált. Nem csak hogy napi szinten gyakorolok, folyamatosan képzem magam ezen a területen. Napról napra tapasztalom áldását az életemre. Most rajtad a sor!